"Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme bölcsek érkeztek Napkeletről és azt kérdezték "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt és eljöttünk,hogy imádjuk őt." /Máé 2.1-2./
Ha valóban történt volna valami rendkívüli csillagászati esemény azon az éjjelen, azt följegyezték volna a világi források is.
A különleges bolygó-konstellációt ma is lehetne bizonyítani.
Kepler azt gondolta, hogy a betlehemi csillag biztosan nova /új csillag/,amely Kr.e. 7-ben jelent meg a Jupiter és Szaturnusz együttállásának eredményeképpen. A nova elméletét későbbi csillagászok elutasították.
Az i.e. 7. év folyamán háromszor fordult elő a Szaturnusz és a Jupiter együttállása a Halak jegyében /a hal Krisztus jelképe és a korai keresztény közösségek titkos ismertetőjele volt/.
Egy ilyen találkozás ebben a csillagászati konstellációban csak minden 794. évben fordul elő és minden megfigyelőt lenyűgözött a csodálatos látvány, amikor a két bolygó egészen közeli szomszédságban megjelent az éjszakai égbolton, mint a különlegesen fényes kettős csillag.
l925-ben Paul Schnabel orientalistának sikerült megfejtenie egy majdnem kétezer éves ékírásos táblát, melyet az Eufrátesz melletti Sippar csillagvizsgálójánál találtak.
Az agyagtábla pontosan írja le a csillagászati eseményt.
Kr.e. 8.vége felé a Jupiter és a Szaturnusz láthatóvá vált alkonyat után a nyugati égbolton. Körülbelül l6 fokra voltak egymástól,a Jupiter a Vízöntő, a Szaturnuszt pedig a Halak jegyében.
Kr.e. 7. februárjában mind a két bolygó eltűnt és láthatatlan maradt néhány héten át a Nap sugarai miatt.
A keleti csillagászok a Jupiter első megjelenését kora hajnalra /napfelkeltére/ várták, ami jelentős esemény volt a szeldzsuk időszámítás 3o4. évében a l3. Adaru alalmával,- azaz a mi időszámításunk szerint Kr. e. 7. március l6-án.
Megfigyelték, ahogyan a Jupiter egyre közelebb került a Szaturnuszhoz, míg végül a két bolygó "találkozott" Airu hónap végén /Kr.e. 7. május l9-én/.
A Jupiter és a Szaturnusz együttállása -2l fokra a Halakhoz képest, mindössze egy fok különbségű elhajlással és pontosan egyforma azimuton - még kétszer ismétlődött meg ugyanabban az évben hasonló módon, október 3-án és december 5-én.
Mindkét bolygó látható volt estétől reggelig és magasan ragyogott a meridiánon éjfél körül.
Amikor a Nap nyugaton lement, a bolygók fölemelkedtek keleten és amikor eltüntek Nyugat felé, a hajnal beköszöntött keletről.
Az év elején a bolygópár hélikusan /azaz a Nappal együtt/ emelkedett és az év végén hélikusan süllyedt.
Az egész év folyamán látható volt a Jupiter és a Szaturnusz és soha nem hagyták el egymás társaságát több, mint három foknyira.
Ez a jelenség a Halak jegyében nem ismétlődött meg újabb nyolcszáz éven belül.
Máté evangéliuma is háromszor említi a csilagot.
A bölcsek azt mondják: "Mert láttuk az ő csillagát,amikor feltünt..."
Az eredeti görög szövegben az "anatole" kifejezést találjuk.
A nyelvészek rájöttek, hogy az anatole szónak különleges csillagászati jelentése volt, ha egyes számban használták.
Egy csillag hélikus emelkedését jelentette, azaz, ha keletről jelent meg a horizont egy bizonyos pontján, kicsivel a Nap előtt.
Többes számban használva ugyanaz a szó földrajzi mellékjelentést kap és a Távol-Keletre utal.
A három bölcs valóban így követte az égi jelenést, keletről nyugatra.
"Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét". /Máté 2,7/.
A "feltűnés" a csillagászati szóhasználatban különleges terminus volt és egy fölemelkedő csillag első megjelenését jelölte.
A korabeli héphit szerint egy ember csillaga születésének pillanatában emelkedik föl.
Heródes kérdése arra utalt, hogy a születésnek jóval előbb kellett történnie.
A babiloni naptár szerint a Jupiter a Szeleukida korszak 3o4. évének utolsó hónapjában jelent meg emelkedő pályán.
A 3o5. év /Kr.e.6./ a tavaszi níszán hónappal kezdődött, ami ugyanakkor zsidó újévet is jelentette.
Amikor a három bölcs Jeruzsálembe érkezett, a Jupiter alighanem már a Szaturnusszal való együttállásának második évében volt és Jézus, aki valószínűleg Kr.e. 7-ben született, abban az időben már majdnem kétéves gyermek lehetett.
Talán ez volt az oka, hogy Heródes a legenda szerint kétéves korig minden gyermeket megöletett bizonyos helyeken.
Mi ösztönözte ezeket a rejtélyes keleti /itt a görög anatole szó többes számban áll/ bölcseket arra, hogy alávessék magukat egy több hónapig, esetleg évekig tartó utazás megpróbáltatásainak?
Honnan jöttek valójában és miért kerestek olyan állhatatosan, buzgó lelkesedéssel egy gyermeket?