Leállította Budapest fotózását a Google

IT Café @ 2009. június 19.

 

Az adatvédelmi biztos további felvilágosítást kért a projektről. A helyzet tisztázásáig nem róják a pesti utcákat a felvételeket készítő fekete Astrák.

A világ nagyobb városait interaktív panorámaképekben bemutató Google Street View szolgáltatást adatvédelmi aggályok miatt rengeteg támadás érte – ezekről lapunk is rendszeresen beszámolt. A panaszok miatt a vállalat több országban kényszerült már a fotózás leállítására, és a felvételek készítését nemrég ideiglenesen Budapesten is felfüggesztették – írta ma az Index. Az internetes lap beszámolója szerint a cég a fővárosban anélkül kezdett hozzá a munkához május elején, hogy kikérte volna az adatvédelmi biztos véleményét.

Jóri András május közepén az IT café-nak adott interjújában elmondta, hogy a szolgáltatás kapcsán „sok technológiai és jogi kérdés felmerül”. „A Street View mint jelenség azért fontos, mert egy profitorientált cég a helyi közösségek véleményét és a nemzeti jogokat figyelmen kívül hagyva, egyoldalúan kívánja újradefiniálni a magánszféra határait, ami elfogadhatatlan” – állította akkor.

A Google azt követően, hogy Jóri közleményben hozta nyilvánosságra a véleményét a Street View-ról, felkereste az adatvédelmi biztos hivatalát, majd az egyeztetések után – „mivel az adatvédelmi hivatal újabb kérdéseket vetett fel és további információt kért” – úgy döntött, hogy ideiglenesen önként felfüggeszti a fotózást a magyar fővárosban. Az Index úgy tudja, hogy a döntés körülbelül két és fél hete született, de eddig nem hozták nyilvánosságra, és most is csak a lap külön kérdésére reagálva erősítették meg.

A Google egyébként az Indexnek küldött válaszában azt állítja, hogy már 2008 augusztusában konzultáltak az adatvédelmi biztos hivatalával a Street View ügyében.



« Vissza

Kapcsolódó anyagok

Túl pontos a Google Térkép az amerikaiaknak
Nyomon követve: miért is jó az nekünk, ha paranoiásak vagyunk a Google miatt
A Google megmutatja, hol vannak a barátaink
Tengernyi újdonság a Google Földben