A torrentvilág élet-halál harca zajlik Stockholmban

IT Café @ 2009. február 17.

 

Mind a Pirate Bay képviselői, mind a kiadók jogászai biztosak igazukban: annyi biztos, hogy a mostani tárgyalás fontos eseménynek fog számítani.

Tegnap délelőtt kezdődött meg az a tárgyalás („spectrial”), melyen a világ egyik legnevesebb torrentoldalát, a 2004-ben indult Pirate Bayt vádolják. Az ügyész a svéd szerzői jogi törvények megsértésével, illetve a szolgáltatásból fakadó jövedelemszerzéssel vádolja az üzemeltetőket. A négy vádlott között van (Gottfrid Svartholm Warg, Peter Sunde és Fredrik Neij mellett) állítólagos befektetőként Carl Lundstom üzletember is, a Rix Telecom működtetője mint azoknak a vállalkozóknak egy „példánya”, akik a kalózkodásból komoly jövedelemre tettek szert – legalábbis a felperesek szerint.

Az első állítást – mely szerint megsértették a szerzői jogi törvényeket – meglehetősen nehéz lesz bizonyítani, hiszen a BitTorrent technológia alapjellemzője, hogy a Pirate Bay üzemeltetői nem tárolnak tartalmakat, hogy azokat megosszák, viszont van egy másik esély mégis: keresőmotorjukkal elősegítették az illegális tartalommegosztást és -letöltést (csak januárban 1,6 millió fájlhoz lehetett hozzáférni rajtuk keresztül).

A felperes nagyon biztos lehet a dolgában, mivel – bár már egyszer kudarcba fulladt az ilyen irányú kereset – 13 millió dollárnak megfelelő svéd koronát igényelnek a kiadók számára kártérítésként. Ehhez a vádhoz kapcsolódik szorosan összefonódva egy másik kereset, mely szerint a Pirate Bay oldalain megjelenő hirdetések komoly jövedelmet jelentenek (az oldalnak körülbelül 20 millió felhasználója van), így a tulajdonosok a kalózkodásból közvetetten is jövedelemhez jutnak.

A Pirate Bay hallatlan energiákat mozgatott meg, hogy magát a tárgyalást a nyilvánosság folyamatosan követhesse, így sok svéd lap és tévétársaság mellett több weboldal is van, ahol a svédül nem értők is napra (pontosabban percre) készek lehetnek a történtek kapcsán. Érdekes, és jelzés értékű, hogy vasárnapi sajtótájékoztatójuk közvetítését a TV4 svéd tévé letiltotta „helytelen viselkedés – bad behavior”) miatt, hiszen a Pirate Bay felvállalt célja, hogy „egy haldokló iparág utolsó kapálózásait” mutassa meg mindenki számára, s szeretnék a netezők milliói számára leleplezni a kiadói ipar fájlmegosztás ellen szóló „hülye érveit”.

Ugyanakkor, hiába a magabiztosság, kétséges még mindig a nyilvánosság ereje, s ha sikerül bizonyítani a vádat, két év börtön és igen komoly pénzbüntetés várhat a perbe fogottakra. Ludvig Werner, a kiadók helyi képviselője legalább olyan biztos igazában, mint a vádlottak, s indulatosan jelentette ki, hogy a Pirate Bay pénzéhes üzemeltetői a kreatív világ munkásainak zsebéből lopják ki a pénzt saját meggazdagodásuk reményében, így biztosan elnyerik méltó büntetésüket.

A torrentezők oldala, a TorrentFreak a múlt héten arról írt, hogy ha esetleg elmarasztaló ítélet születik a perben, akkor komoly gondba kerülhet a torrentvilág, mivel ha lekapcsolják a Pirate Bay nyolc szerverét, akkor lehetetlenné válhat a BitTorrent működése, sőt, a Delft University munkatársai szerint még azok a fájlcserélő oldalak is bajba kerülhetnek, amelyek track helyett DHT protokollt használnak. Úgy vélik, a Pirate Bay kizárásával akár percekig is kell majd várni, mielőtt a letöltések megkezdődnek, mivel felmérésük szerint a trackelések több mint 50 százaléka a Pirate Bayen keresztül zajlik.

 



« Vissza