Kis- és középvállalatokra szabott termékekkel rukkolt elő a Cisco

HWSW @ 2009. január 28.

 

A barcelonai Networkers rendezvényen a Cisco Systems bemutatta kis- és középvállalatoknak szánt új termékeit. A hálózati eszközök vezető gyártója 2008-ban jelentette be, hogy 100 millió dollárt fektet kis- és középvállalatoknak szánt új termékek és szolgáltatások fejlesztésébe -- az elkötelezettség mostanra hozta meg első gyümölcseit, egy spam- és vírusszűrőt, hálózati tárolókat, valamint egy IP-telefonokon alapuló kommunikációs megoldást.

A cél a legfeljebb 250 alkalmazottal rendelkező cégek meghódítása, amelyeknek eddig nemigen kínált specialiált megoldásokat a Cisco: a Linksys-vonal inkább otthoni felhasználóknak, kisirodáknak szánt termékekből áll, a "nagy" Cisco brand alatt értékesített megoldásokat pedig inkább a nagyvállalatok és távközlési szolgáltatók igényeire reagálva fejlesztették és az árak is ehhez igazodtak -- eddig. Az utóbbi időben az IT-szállítók egyre inkább koncentrálnak a kis- és középvállalatokra és ma már ez nem a nagyvállalati termékek "lebutított" változatainak piacra dobását jelenti. A KKV-k technológiai igényei folyamatosan fejlődnek, másfelől viszont olyan megoldásokat várnak el, amelyeket egyszerű beüzemelni és használni.

Spam and Virus Blocker

Az új termékek közül a Cisco Spam and Virus Blocker egy e-mail biztonsági készülék, amely az Ironport 2007-es akvizíciójának eredménye. Az 1U magas, rackbe szerelhető készülék 250 felhasználóig biztosítja a postafiókok védelmét a kéretlen levelektől és a kártevőktől. Előbbiek kiszűrésére az Ironport saját, reputáción alapuló algoritmusa szolgál, amely a kéretlen levelek többségét egyből eldobja, így mélyebb elemzésen sokkal kevesebb e-mail esik csak át, ami jótékony hatással van a berendezés áteresztő képességére. A Cisco azt állítja, a Spam and Virus Blocker egymillióból mindössze egy levelet aznosít tévesen kéretlen reklámnak.

A termék nem csak hatékony, hanem egyszerűen kezelhető is, így azok a cégek is könnyen telepíthetik és használatba vehetik, amelyek nem rendelkeznek saját rendszergazdával (bár egy 250 fős cégnél azért ez ritka). A beállítások igen egyszerűek, elég megadni az eszköz saját IP-címét és a hálózati paramétereket, az e-mail szerver IP-címét, illetve beállítani azt, hogy törölje-e az eszköz a fertőzött leveleket és hogy mi történjen a spamekkel (törlés kérdés nélkül, átengedés felcímkézve, rendszeres "digest"). A barcelonai rendezvényen Jason Steer, az Ironport európai termékmenedzsere demonstrálta a Spam and Virus Blocker telepítését: jó esetben a leghosszabb időt a felhasználói licencszerződés elolvasása veszi igénybe.

A Spam and Virus Blocker karbantartásához, üzemeltetéséhez sem szükséges szakértelem, az eszköz automatikusan letölti és telepíti az új vírusadatbázisokat (amelyek egyébként a Sophostól származnak) és más frissített szoftverkomponenseket. A termék ára 50 felhasználóra, egyéves szoftverkövetéssel 2600 dollár körül alakul.

Hálózati adattárolók

A Cisco újdonságai között megtalálható két hálózati adattároló, az NSS2000 és NSS3000. Ezeket kimondottan irodai felhasználásra alkotta meg a cég, ennek megfelelően nem kell őket rackbe szerelni, akár egy asztalon vagy a szoba sarkában is elhelyezhetők. Az NSS2000 legfeljebb két SATA merevlemezt fogad és a maximális kapacitása (jelenleg) 2 terabájt, az NSS3000 pedig négy diszket foglalkoztat és legfeljebb 4 terabájtig bővíthető. A tárolók szoftverét úgy alakították ki, hogy egyszerűen beüzemelhetők és konfigurálhatók legyenek, képesek a felírt adatokat titkosítani is, így illetéktelenek akkor sem férhetnek az információkhoz, ha eltulajdonítják magát az eszközt.

Az NSS2000 és NSS3000 nem csak egyszerű hálózati adattárolóként működnek, hanem a Cisco IP-alapú kameráival együtt egy komplett biztonsági rendszert is alkothatnak. A merevlezes tárolók automatikusan detektálják a hálózaton levő IP-alapú kamerákat és az általuk közvetített képet mentik, vagy akár archiválják is. Az NSS2000 ára 600 dollártól indul, bár az alapváltozatban csak két darab 250 gigabájtos merevlemez van.

Megfizethető IP-telefon

A kis- és középvállalatoknak szánt termékek sorában újdonság még a Smart Business Communication System 1.4-es verziójának megjelenése. Ez egy KKV-kre szabott kommunikációs megoldás, amely vezeték nélküli kapcsolatra is felkészített, behatolásvédelmi szoftverrel is ellátott, VPN-t is támogató routerből (Cisco 520), valamint egy teljesen új, vezeték nélküli IP-telefonból (SPA525G) áll, amely Bluetooth-t is támogat, így közvetlenül használható bármilyen headsettel. A készülék nem tud annyit mint a nagyvállalatoknak szánt változatok, a kijelzője kisebb és nem is érintésérzékeny, de a megjelenítő még így is színes és videók lejátszását is támogatja. A 400 dollár körüli listaáron megjelenő SPA525G SIP-telefonként is működik, így akár Skype-hívások is bonyolíthatók vele.



« Vissza