Amennyiben nem tudja megjeleníteni a levél tartalmát, kérjük, kattintson ide!

Kedves Partnerünk!

Ránk köszöntött az új év, ezért itt az idő, hogy értékeljük a 2010-es esztendőt. Októberben PatroNet CMS rendszerünket használó Partnereink részére kérdőívet küldtünk ki, melyben szolgáltatásaink színvonaláról, ismertségéről és Ügyfeleink megelégedettségéről szerettünk volna képet kapni.

Ezúton is szeretnénk megköszönni azon Partnerinknek, aki vették a fáradságot és válaszoltak kérdéseinkre! Úgy gondoljuk, kutatásunk eredménye az Ön számára is érdekes lehet, hiszen megtudhatja, hogy többi Partnerünk hogyan vélekedik rólunk, szolgáltatásainkról. Ezért ígéretünkhöz híven megosztjuk Önökkel kutatásunk eredményét, illetve a válaszok alapján megfogalmazott célokat, fejlődési irányokat. 


A "Cégünk mely szolgáltatását ismeri?" és "Cégünk mely szolgáltatásait veszi igénybe jelenleg?" kérdésekből kiderült, hogy Partnerink  alapszolgáltatásainkat (domain név regisztráció és karbantartás, tárhely biztosítás, e-mail szolg. és szerverüzemeltetés) és honlaptervezés-fejlesztés szolgáltatásunkat ismerik legnagyobb arányban. A tavalyi évhez képest jelentős előrelépés mutatkozik keresőoptimalizálás tevékenységünk ismertségét, illetve igénybevételét illetően, bár még így is csak minden 2. kitöltő ismeri ezt a szolgáltatásunkat. A fizetett hirdetések (Google Adwords) kezelésének tavalyi teljes ismeretlensége megszűnt, jelenleg kb. minden 3. Partnerünk tud erről a lehetőségről.

Az idei évben bevezetett közösségi marketing menedzsment szolgáltatásunk - , mely elsősorban a Facebook üzleti oldalak menedzsmentjére irányul - még nem került szélesebb körben promotálásra, ami a válaszokból is meglátszik: egyelőre csupán Partnereink 15%-a ismeri ezt a lehetőséget.

 

A szolgáltatásokat ismerők és használók aránya hitelesen nem elemezhető, mert néhány olyan Partnerünk nem töltötte ki a kérdőívet, aki éppen az adott szolgáltatást (pl. fizetett hirdetések, közösségi marketing) is igénybe veszi cégünknél.  

Szerverüzemeltetési és karbantartási szolgáltatásunkkal kapcsolatban pedig értelmezésbeli nehézség feltételezhető. Ez azért gyanítható, mert a válaszok szerint ezt a szolgáltatást többen veszik igénybe, mint ahányan egyáltalán ismerik, ami már önmagában sem lehetséges, illetve a kitöltők közel 50%-ának állítása szerint  igénybe veszi ezt a szolgáltatásunkat. A valóságban ez nem így van, ezért feltételezhető, hogy Partnereink a tárhely bérlést keverik össze a szerverüzemeltetéssel.

Partnereink nagy része - reméljük, Önt is beleértve - nyitott további szolgáltatásunk igénybevételére, azaz szívesen bővítené azt a feladatkört, amit internetes megjelenésével kapcsolatosan cégünkre bíz.

A "Gondolt-e már rá, hogy a jövőben egyéb szolgáltatásunkat is igénybe veszi?" kérdésre a válaszadók igen jelentős része - mintegy 65%-a - szívesen igénybe venne további szolgáltatásunkat, ha azok hozzájárulnak cége hatékonyságának növeléséhez. Ez az arány jelentősen nagyabb a tavalyi válaszokhoz képest, ami a cégünk iránti bizalom és lojalitás növelését jelzi, amit ezúton is köszönünk!

Ez a növekvő nyitottság egyben azt is jelzi, hogy Partnereink mind nagyobb arányban felismerik az internet, mint üzleti lehetőség növekvő jelentőségét, és szívesen veszik személyre szabott ötleteinket ebben a témában.

Bízunk benne, hogy Jó, ha tudja! hírleveleink is gyakran gondolatébresztőként funkcionálnak a lehetséges fejlődési irányokat illetően, pl. keresőoptimalizálás, fizetett hirdetések(Google Adwords), közösségi marketing, stb.

PatroNet CMS rendszerünk funkcionalitása igen szerteágazó.

 

Rendszerünk alapfunkciót Partnereink jelentős része ismeri. Az egyéb, opcionális modulok tekintetében előrelépés mutatkozott a tavalyi eredményekhez képest, bár ezek ismertsége még mindig jóval a kívánatos szint alatt marad, holott ezek nagyrészt éppen olyan, gyakran interaktív funkciók, melyek emelik egy honlap minőségét, illetve hozzájárulnak a honlap látogatóival való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás és információátadás javításához, és ezáltal üzleti eredményeik növeléséhez.

Megígérhetjük, hogy a jövőben kiemelten kezeljük leghasznosabb, opcionálisan választható funkcióink bemutatását, hogy Önök is megelégedéssel használhassák azokat!

PatroNet CMS rendszerünket használó Partnereink honlapjukat jellemzően önállóan frissítik, bár vannak néhányan, akik cégünk segítségét veszik igénybe. Bízunk benne, hogy az önállóan adminisztráló Partnereink arányának tavalyi évhez képest vett növekedése  színvonalas rendszeroktatásainknak is betudható. 



Kérdőívünk további kérdései az idén bevezetett új illetve ügyféltájékoztatási és support tevékenységeinkre vonatkozott, mint pl. a telefonos segítségnyújtás, a kapcsolattartás színvonala, a hírlevelek, oktatások fogadtatása, stb.

Partnereink jelentős része még sosem használta a cégünk által idén nyáron elkészített PatroNet CMS online tematikus súgót. Ebből két dologra következtethetünk: vagy nincs szükség a súgó használatára, mert Partnereink anélkül is könnyűszerrel adminisztrálják a rendszert, vagy - és ez tűnik azért valószínűbbnek - nem adtunk kellő tájékoztatást a Súgó létezéséről. Ezt mielőbb pótolni fogjuk, mert a súgó igen gyakorlatias, felhasználóbarát megközelítésből mutatja be a rendszerben rejlő lehetőségeket.

 

A "Hasznosnak és érthetőnek találta-e a PatroNet CMS online tematikus súgóját?" kérdés mélyebb elemzése nem igazán lehetséges, mert a válaszadók legnagyobb része még sosem használta azt.

A már használók nagyobb része egyébként könnyen kezelhetőnek találta a súgót, míg akadtak néhányan, akik nem találtak benne választ a kérdésükre.

 

 Szolgáltatásunk jelentős elemét képezi a telefonos rendelkezésre állás és segítségnyújtás, amit Partnereink legnagyobb része - közel 80%-a - igénybe is vesz.

Pozitív visszajelzés számunkra, hogy nincs olyan Partnerünk, aki ne lenne elégedett telefonos support szolgáltatásunkkal. Sőt, legnagyobb részük maximálisan elégedett is vele! Ez különösen nagy öröm számunkra, mert ezen visszajelzés szerint a telefonos support munkakörben év közben bekövetkezett személycsere sem okozott fennakadást!

 

 A  kapcsolattartással Partnereik legnagyobb része - több, mint 70%-a - kifejezetten elégedett. De e kell vonnunk a konzekvenciát azon majd 30% válaszaiból, akik úgy érzik, hogy kicsit elhanyagoljuk őket.

Örömmel vettük, hogy senki sem érzi azt, hogy kérései vagy esetleges problémái süket fülekre találnak nálunk! A válaszadók zöme rövid időn belül választ kap kérdéseire, jelentős hányaduk azonban úgy érzi, hogy kissé lassan őrölnek a PatroNet malmai.  Köszönjük a válaszokat, igyekszünk a hozzánk beérkezett kérésekre mihamarabb reagálni és megoldani is azt!

Partnereink jelentős része szívesen venné, ha személyre szabott javaslatainkkal segítenénk őket azzal, hogy internetes megjelenésüket hatékonyabbá tegyék. Közel 30%-uk nem határolódik el e lehetőségtől, de nem is jelenti ki határozottan ez irányú igényét, míg 7% inkább nem kér javaslatainkból.
A javaslatainkra, ötleteinkre nyitott Partnereink számára megígérhetjük, hogy kollégánk előre egyeztetett időpontban konzultációs lehetőséget biztosít az Önök számára, hogy megoszthassák velünk a kívánt célokat és fejlődési irányokat, melyekre hatékony internetes megoldásokat, lehetőségeket kínálhatunk.

 

Ügyfeleink jelentős része megkapja Jó, ha tudja! hírleveleinket, sőt nagyobb részük el is olvassa azokat! Célunk továbbra is az, hogy hírleveleinkben olyan témákról informáljuk Önöket, melyek valóban széleskörű érdeklődésükre tartanak számot, ezért a jövőben is szívesen vesszük, ha jelzik felénk, hogy mely témákról olvasnának szívesen.

2010 nyarán megrendeztük első PatroNet Szemináriumunkat, mely elsősorban kezdő vagy újrakezdő rendszerhasználóink számára nyújtott szakmai támogatást. A rendezvény alkalmat adott a Partnereinkkel való személyes találkozásra is, ami tovább erősítette Ügyfeleinkkel való kapcsolatunkat.
A rendezvényen Partnereink közel 30%-a vett részt. A résztvevők legnagyobb része hasznosnak, gyakorlatiasnak és érthetőnek tartotta az előadáson elhangzottakat és a jövőben is szívesen részt venne hasonló előadásokon!
Köszönjük a bíztatást, folytatás következik!

Partnereink több, mint 85%-a ajánlaná cégünket ismerőseinek, vagy már meg is tette ezt. 15% bizonytalan e tekintetben, de senki nem adott negatív választ erre a kérdésre. Bizalmukra büszkék vagyunk, igyekszünk a jövőben is rászolgálni!

Összegzés

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy cégünk és szolgáltatásaink színvonala és megítélése Partnereink szemében határozottan pozitív. Ami persze nem jelenti azt, hogy nincs hová fejlődnünk!

Továbbra is fontos feladat, hogy javítsuk Partnereink tájékozottságát az Önök által használt PatroNet CMS rendszer funkcionalitását illetően, hiszen közös érdek, hogy a rendszert mind nagyobb megelégedéssel használhassák, és érezzék, hogy a rendszerfunkciók hozzájárulnak honlapjuk és ezáltal vállalkozásuk sikeresebbé tételéhez!

Eredményekben gazdag új esztendőt kíván,

a PatroNet csapata


Amennyiben bármilyen kérdése, észrevétele van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük írja meg nekünk E-mailben!