(+36-30) 585-5751
(+36-1) 452-0050
info--.at.--patronet.hu
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
(+36-30) 585-5751

Nemsokára kipróbálható a Mozilla új böngészőmotorja

IT Café @ 2016. március 17.

 

A Servo motort minden termékükben, illetve alkalmazásokban is fel kívánják használni.

A Mozilla projektvezetője, Jack Moffitt a Google Csoportok felületén értesítette két napja a fejlesztőket, hogy új böngészőmotorjuk technikai demója júniusban fog megjelenni.

A bejelentés szerint a Servo elnevezésű motor elsősorban a teljesítmény és a stabilitás területén hoz majd fejlődést. A projekt indítását egyébként a partneri megállapodás megkötése után 2013 áprilisában jelentette be a Mozilla és a Samsung. A fejlesztők a Rust programozási nyelvet használták fel, céljuk egy teljesen, az alapoktól újraépített motor létrehozása, mely már az új hardverekhez alkalmazkodik, és kigyomlálják belőle a már érvényüket vesztett elemeket, melyek a korábbi korszakhoz kötődnek. Azóta több platformra is elkészítették már a korai változatokat.

Moffitt azt is közölte, hogy a demo kialakításával párhuzamosan bemutatják egy új felhasználói felület koncepcióját, mely felületet teljes egészében a HTML, a CSS, és a JavaScript segítségével írnak meg. A Browser.html a tervek szerint bőven el lesz látva animációs és interakciós lehetőségekkel.



« Vissza

PatroNet Consulting Kft.

 

(+36-1) 452-0050

(+36-30) 585-5751

 

info--.at.--patronet.hu

1146 Budapest,
Ajtósi Dürer sor 5.
GPS: N 47° 30' 25.815"
E 19° 5' 11.4786"