(+36-30) 585-5751
(+36-1) 452-0050
info--.at.--patronet.hu
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
(+36-30) 585-5751

Meghalt az email feltalálója

origo.hu @ 2016. március 7.

 

Szívrohamban hunyt el Ray Tomlinson, aki 1971-ben elkészítette az első hálózati csevegőt. Neki köszönhetjük a mindennapjaink részét képező emailezést.

Szívrohamban hunyt el 74 évesen az elektronikus levelezés úttörője, Ray Tomlinson.

Ő találta fel 1971-ben az emailezést, és vezette be a kukac jelet a címekbe.

Ebben az időben a Bolt, Beranek and Newman (BBN) cégnél dolgozott, akik az internet korai verzióján, az ARPANET hálózaton is dolgoztak.

 

Ugyan Tomlinson megoldása előtt már volt megoldás arra, hogy a felhasználók üzenetet hagyjanak egymásnak egy számítógépen, ám hálózaton keresztül még nem lehetett üzenni másik gépekre.

Ray Tomlinson forradalmasította a kommunikációnkat

Forrás: YouTube

Tomlinson fejlesztette ki az ARPANET első hálózati csevegőjét, amivel a felhasználók már másik számítógépre is tudtak levelet küldeni.

Azt viszont már sosem fogjuk megtudni mi volt az első email. A szakember elmondása szerint csak találomra ütött betűket tartalmazott, teljesen értelmetlen és felejthető volt. Elkezdte használni a @ jelet is a címekben, hogy ezzel válassza el a nevet, és a számítógép azonosítóját.

Elmondása szerint azért választotta a kukacot, mert azt addig semmire sem használták. Gondoljunk csak bele, mi lenne ma a jel sorsa, ha ő sem ezt választotta volna.

 

Átformálta a kommunikációt

Találmánya csak néhány évtizeddel később hozott számára igazi ismertséget, mikorra a személyi számítógépek is elterjedtek. Az üzenetküldés nem csak az üzleti, de a személyes kommunikációnkat is megváltoztatta.Forradalmasította azt, hogy az emberek miként vásárolnak, intézik ügyeiket, és tartják a kapcsolatot barátaikkal, mindezt interneten keresztül.

Manapság ugyan közösségi média és okostelefonon keresztül is beszélgetünk, az email még mindig fontos eszköz: 2013-ban 3,9 milliárd email fiók létezett, a szám pedig évről évre nő. 

Tomlinson számos díjat nyert el úttörő megoldásáért: megkapta a George R. Stibitz-díjat, a Webby-díjat, a Discover magazin Innovációs díját, és az Eduard-Rhein kulturális díját. 2012-ben került be az internet hírességeinek csarnokába (Internet Hall of Fame).



« Vissza

PatroNet Consulting Kft.

 

(+36-1) 452-0050

(+36-30) 585-5751

 

info--.at.--patronet.hu

1146 Budapest,
Ajtósi Dürer sor 5.
GPS: N 47° 30' 25.815"
E 19° 5' 11.4786"