Egy jó akcióért azonnal online boltot váltunk

marketinginfo.hu @ 2010. január 28.

 

A magyar netezők 40 százaléka már viszonylag tapasztaltnak számít online vásárlás terén, mivel két évnél korábban vett először valamit a világhálón keresztül - derül ki a Gemius  "E-kereskedelem 2009: trendek és attitűdök" kutatásából. Eszerint a felhasználók majd mindegyike (99,7%) hallott már arról, hogy a neten vásárolni is lehet, miközben 2007-ben még egyáltalán nem volt ez ilyen egyértelmű itthon.

Összességében tehát örülhetnek a netes kereskedők, ám nem ülhetnek a babérjaikon, mert hűség dolgában nem számíthatnak a felhasználókra. Csupán a válaszadók ötöde (21%) mondja azt, hogy egy-egy bolthoz hűséges, ami viszont jelentős esés a két évvel azelőtti 41 százalékhoz képest. Ez a növekvő tudatosságra, tájékozottságra utalhat, ahogy az a tény is, hogy jócskán emelkedett azoknak az aránya, akik vásárlás előtt a neten összevetik az ajánlatokat, illetve probléma esetén jelzik azt. Mostanra a felhasználóknak csupán 9 százaléka gondolja úgy, hogy az internetes vásárlás bonyolult.

Nem tekinthetőek tehát a magyar fogyasztók tájékozatlannak az online vásárlás mikéntje felől. Ugyanakkor a felhasználók egyharmada még mindig nem vásárolt a neten semmit. Igaz azonban, hogy a válaszadók fele azért már gondolt az online beszerzésre. Az elbizonytalanító indokok ugyanazok, amelyek mindig is voltak: biztonsági, minőségi aggályok, a közvetlen kapcsolat, a kézzelfoghatóság hiánya. Ezzel együtt az online úton még nem vásárlók kétötöde nyilatkozta, hogy érdekelné könyvek, filmek és zenék neten történő megvásárlása.


« Vissza

Kapcsolódó anyagok

Terjed a netes vásárlás