Megújul a Google webkeresője, ki is lehet próbálni

origo.hu @ 2009. augusztus 11.

 

Gyorsabb, pontosabb, jobb: nagyjából így lehet összefoglalni az új Google keresővel kapcsolatos tudnivalókat, amit ki is lehet próbálni, és a cég várja a vele kapcsolatos visszajelzéseket.

Az utóbbi időben bemutatott számtalan látványos újdonsága után a Google visszatért legfontosabb termékéhez, a webkeresőhöz, hogy újítson azon is: a cég leleplezte az új, Caffeine (koffein) kódnevű változatot. Bár a cég látszólag a konkurencia megerősödésére (a Bing.com megjelenése, a Yahoo és a Microsoft közötti megegyezés) vezetett ehhez a lépéshez, a kereső fejlesztőinek blogjából kiderül, hogy a projekten már hónapok óta dolgoztak teljes titokban a Google-nál, még pedig igen sokan.

Az újítások jelentős része a "motorháztető alatt" található, így ezekből az áltagos felhasználó nem vesz észre semmit - írják a fejlesztők a Google Webmaster Central Blogon. Nem véletlenül ott: az új kereső próbaverziója ugyanis elsősorban a szakembereknek szól, akiktől a cég visszajelzéseket is vár azzal kapcsolatban.

Hogy mit lehet újítani még a Google-on? A fejlesztők blogbejegyzése szerint az új kereső indexe nagyobb, mint a korábbi, pontosabban értékeli a "begyűjtött" oldalakat, és megbízhatóbban adja vissza a felhasználóknak azokat - vagyis hasznosabb, relevánsabb találatokat ad. A keresőt bárki kipróbálhatja és összehasonlíthatja a jelenlegi, éles változattal a http://www2.sandbox.google.com/ webcímen: az újításokból valóban csak annyit lehet észrevenni, hogy a találati lista kicsit más, és a találatok száma is különböző, hol több, hol - a potenciálisan kiszűrhető kamu oldalak miatt - kevesebb.

Itt látszik a változás: javaslatok azonnal

A Google szerint a találatok visszaadása is gyorsabb lett, de ez a gyorsulás csupán századmásodpercekben mérhető, így érdemben nem lehet érzékelni. Azt viszont már igen, hogy a kért kifejezést a keresőmezőbe beírva a weboldal már real-time javaslatokat ad a keresésre, amit eddig csak a Google Toolbar tudott. A kereső tesztelésre szánt verziója még nem nyújt minden olyan funkciót, mint amit az élesben használható Google, így például nincs belőle magyar nyelvű verzió, és nem is lehet benne le-fel rendezgetni a találatokat.

Az új keresőre az internetes vállalat ígérete szerint hamarosan le is cseréli majd a régit, ahogy megfelelő mennyiségű tesztet végeztek el rajta. A tesztelők a kereső láblécében található linken - Dissatisfied? Help us improve - küldhetnek visszajelzéseket a cégnek a találatokkal kapcsolatban, és a Webmaster Blog ígérete szerint ezek mindegyikét el is olvassák majd a fejlesztők. A megújított webkereső elsősorban a keresőoptimalizálással (SEO) foglalkozó szakembereknek ad majd munkát, akinek át kell rágniuk magukat az oldalak rangsorolására vonatkozó új szabályokon, mivel már az első próbálgatás után feltűnő, hogy az új Google sok esetben mást hoz fel az első néhány találat között, mint eddig.

 



« Vissza

Kapcsolódó anyagok

A gép keressen, ne az ember
Megváltoztatta keresési technikáját a Google