(+36-30) 585-5751
(+36-1) 452-0050
info--.at.--patronet.hu
2141 Csömör, Erdő köz 8.
(+36-30) 585-5751

A Google alapot hozott létre az induló vállalkozások támogatására

IT Café @ 2009. április 7.

  A Google Ventures már nem szigorúan számítástechnikai irányultságú.

A Google hétfőn jelentette be, hogy létrehoztak egy (egyelőre) százmillió dolláros befektetési alapot, hogy segítsék az induló vállalkozásokat. A cégek a maximum 500 ezer dolláros támogatás mellett szakmai tanácsokra is számíthatnak az alaptól.

A Google Ventures nevű kockázatitőke-alap teljes egészében a cég tulajdonában van, de a vállalat egyéb befektetéseitől elkülönítve kezelik, s nem csak olyan vállalkozásokba fektetnek be, melyek beilleszthetőek a Google stratégiai terveibe, hanem teljesen eltérő profilúkat is támogatnak majd: az egyetlen kritérium a minél nagyobb jövedelmezőség. Két vezetője: Rich Miner, a Google által 2005-ben felvásárolt Androidot kifejlesztő cég alapítója, illetve Bill Maris befektetési szakember.

Bill Maris hétfőn azt nyilatkozta, hogy a Google Ventures igen széles körben kíván működni: internetes termékek, IT, egészségügy, biotechnológia stb., a lényeg az, hogy a kiváló ötletek ne sikkadjanak el, az ezekre alapozott vállalkozások pedig kiemelkedően nyereségesek legyenek.

Tevékenységüket már el is kezdték: támogatják a Pixazza Inc.-t, egy online marketingcéget, valamint a Silver Spring Networkst, akik az elektromosáram-hálózatok hatékonyságának javításával foglalkoznak.



« Visszaxx

PatroNet Consulting Kft.

 

(+36-1) 452-0050

(+36-30) 585-5751

 

info--.at.--patronet.hu

 

2141 Csömör,
Erdő köz 9..